Lehet- e magányos az anya ,
mialatt gyermeke
tekintetében
olvad a szíve?
Életünknek sok fontos pillanata van, ezek közül minden bizonnyal a legjelentősebb, amikor megtudjuk: kisbabánk lesz.
A hormonok támadásának, és a ránk telepedő felelősség súlyának megérzésével egyenesen arányosan változik hangulatunk. Vannak percek, amikor a mennyekben érzed magad az anyaság tudatától, és van sok olyan pillanat, amikor rettegsz. Rettegsz tőle, hogy egy Életre kell vigyáznod, megrémít a tudat, hogy a Kedveseddel ezentúl nemcsak Ti lesztek egymásnak, hanem ott lesz egy gyerek, és talán az egész addigi kapcsolatotok széthullik atomjaira... És nem azért mert ő rossz, hanem mert egyszerűen nem lehet azt kiszámolni, hogy a Te picikéd egy olyan kis "ördögfióka" lesz-e, aki 1 éves koráig 56000-szer ébred minden este, és állandóan azt kívánja, hogy ölben legyen, és nem játszik el magában és állandóan nyűgösködik, és sír a hasfájástól vígasztalhatatlanul...vagy a fordítottja történik, éa áldott jó baba lesz, akivel egyetlen álmatlan éjszakád sem lesz, és minden simán megy vele, szépen gyarapszik, boldogan gagyarászik, ahogy az a nagykönyvben megvagyon írva.
De ki gondol az utóbbi opcióra, amikor egy olyan törékeny egyensúlyt kell fenntartani egy életig, mint amilyen egy szerelmi párkapcsolaté, egy házasságé?
A félelem nem alaptalan. A 9 hónap alatt is hintázik a kedv, nem csak a Tiéd, a férjedé is. Sokszor rengeteg kimondatlan gondolat van a felek között, amiket nem tudnak vagy nem akarnak megbeszélni, hiszen a cél, hogy minél jobban erősítsék egymást. A gondok: mint megélhetés 1 fizetésből, az egymásra szakítható idő mértéke, a gyermekkel járó felelősség súlya, mind elég nyomasztóak. Ezen belül számos specifikus frusztráció gyötörhet, mint például a változó alakod, az önmegvalósítás lehetősége (gondolkodástól függően: vagy lehetetlensége), a jövőd ködössége (tanulmányok befejezése, karrier). Ugyanígy a férfiakat is ezerszeres erővel támadja a család eltartásának mázsás súlya, a feleségével átalakuló kapcsolata (ez utóbbi kisebb- nagyobb mértékben elkerülhetetlen).
És ez még csak a bevezetője a bejegyzésnek. Amiért igazán klaviatúrát ragadtam az a nagybötűs MAGÁNY. A fent leírt problémák ugyanis nagy részben megoldódnak, ha nem is feltétlen maguktól...de kis segítséggel. Például, ha tudatossá teszed Őket, mondjuk így:
"Tudom, hogy e 9 hónap alatt meg kell szoknom nekem és a férjemnek is, hogy nem csak ketten vagyunk. De azt is tudom, hogy az életünknek kell lennie egy olyan zugának, ahol csak mi vagyunk egymásnak, és ezért a néhány pillanatért hulla fáradtan is küzdeni fogok, mert azt a akarom hogy működjön ez az egész..."
...akkor nagy baj nem lehet. El sem hinnéd mekkora erő van benne, ha egy-egy problémát megfogalmazol. Az agyad rögtön "dobja rá" a válaszokat! Fantasztikus erővel tör előled a problémamegoldó, meglásd! ;)
Minden problémát fogalmazz meg, és keresd meg rá a megoldást. Minél jobban megszokod a felelősség gondolatát, annál kevésbé taglóz le. Ha készülsz rá, hogy bármit ki kell bírnod, akkor ki is fogsz bírni mindent.
A Magány kérdése azonban súlyosabb probléma lehet. Vegyük az általam enyhébb formában megtapasztalt esetet. Megszületik a kisbaba. Az első néhány hónapban mindig van látogató a háznál, sosem vagyok egyedül. Barátok, nagyszülők, unokatesók. Az idő még korrekt (október-enyhe november), lehet a babával mászkálni ide-oda (kenguruban, babakocsival). Aztán az emberek elmaradnak, a tél beköszönt. Cudar időben otthon vagyunk Almával, és napjainkat az etetés-tisztábatevés-alvás-bámészkodás quartettjében éljük. Alma apukája Gábor, reggel 8.00-kor munkába indul, és este 7.00-kor ér haza, mondanom sem kell: hulla fáradtan.
Mielőtt Alma megszületett egyetemre jártam, és általában 3-4 munkahelyem volt. Intenzív társasági életet éltem, minden napra jutott egy buli, egy borozós beszélgetés a barátaimmal és a Szerelmemmel. Mindketten bölcsészek voltunk, magyar-történelem szakokon, aktívan politizáltunk szabadidőnkben (komoly ambíciókkal- amik aztán felőrlődtek a babavállalás oltárán).
Érzed a kontrasztot?
Amikor hazajön a férjem, és megkérdezzük egymástól, hogy milyen volt a másik napja, nagyon nehéz úgy társalogni, hogy egyetlen darab közös problémánk sincs. Ő a kezdő vállalkozásunk imidzsét építi (sikeresen :-)), illetve profitját igyekszik növelni, én egész nap babaillatban háziasszonykodom és anyuskodom (és tanulok vizsgaidőszakra :)). Mindkettő jó dolog, és szép. Az eltávolodás azonban borítékolható. Természetesen odafigyelünk a másikra, és meghallgatjuk egymást, de emberek vagyunk mindketten. Egyre nehezebb azonosulni a másik világával egyre többször éljük meg úgy, hogy a problémáinkkal egyedül vagyunk.
Nem tűnik problémának? Úgy gondolod nem kopik meg a "régi" jellemed pár ilyen hónap után? Hogy a Ti kapcsolatotok a végtelenségig elbírja a távolságot?
Ha nincsenek inspiráló beszélgetések, akkor a jellemed redukálódik a háziasszonyi-anyukás szintre. És ezt nem szabad hagynod! Nagyon jó, hogy mint anya maximálisan teljesítesz, de ez kevés! És elsősorban NEM A FÉRJEDNEK KEVÉS, hanem Neked. Lehet hogy az anyai ösztöneid elnyomják: de tudd meg: VANNAK IGÉNYEID!
Ha elhagyod magad, és ha időd van akkor sem adsz olyan apróságra, mint: tájékozottság ( például (de nem feltétlenül) napi hírek: de nem a Blikkből), a százszor szajkózott, külső: frissen mosott haj, egy kevés smink, csinos ruha, kíváncsiság a négy falon és a babán túl...akkor ne várj sokat. Akkor pont olyan nő leszel, akikről még 5 évvel ezelőtt nem értetted, hogy hogy képesek így kinézni/ így viselkedni csak azért, mert szültek, hisz a világ nem csak ebből áll.... És nem arról van szó , hogy nem "csinosak" ezek a szomorú tekintetű hölgyek, hanem hogy életük alfája és omegája mind a picikéjük. Ez nem jó így!
TE: Gondolkodó nő maradsz, kíváncsisággal, világra nyitottsággal a szívedben. Hát viselkedj is ehhez méltóan.
Egy boldog anya mellett boldog férj és boldog bébi áll!
Hogy mikor nem vagyok frusztrált?
Akkor érzem teljesnek az életem, ha:
1. Boldognak, elégedettnek, egészségesnek látom a lányomat.
2. Boldognak, elégedettnek, egészségesnek látom a férjemet.
3. Olvasok, írok, alkotok, inspiráló beszélgetéseket folytatok másokkal, tanulok valami újat... Kell, hogy mindig mozgásban legyek, nem bírom az állóvízszerű napokat.
4. Elegendő alkalommal (havonta legalább öt-hatszor) találkozom a barátaimmal (nem kell órák hosszat, elég fél óra is, akár gyerekkel).
5. Elegendő idő és energia jut egymásra a férjemmel.
6. Ha az általános anyagi helyzetünk rendben van, nincsenek kiemelkedő gondjaink, és a dolgaim végére érek (mosás, főzés, takarítás) napközben.
Mindazonáltal, az anyaság csodálatos dolog, és életem legboldogabb perceit a lányomnak köszönhetem. Általa jobb ember lettem, s nagyobb mértékű önismeretre tettem szert. Bátran ajánlom bárkinek kipróbálásra. :D
