Magát a definíciót az általam imádott modorosblogra bízom. Kicsit sarkít, és mivel férfi írta a cikket, ezért nyilván nem minden komolyan vevendő, de az életérzés miatt mindenképp ajánlom a poszt elolvasását!
Ha ezen túl vagyunk, jöhet a napi szubjektív. Az ősanyák számomra megtestesítik mindazt, amit rettegés és undorodás alatt értek, meg is mondom miért.
Az 1. kör
Első találkozásom egy ilyen egyeddel még pre-kismamaságomra tehető. Jómagam elég kommunikatív és barátkozós jány voltam egész életemben, ugyan nem az idegeneket villamoson leszólítós fajtából, de tény ami tény, hogy az összes beszédes kedvű, tarhálós hajléktalannal képes vagyok órákat (!) beszélgetni, ha az értelem minimális szikrája felsejlik bennük. (mellékesen: ajánlom kipróbálásra, az előítéletes személyiséggel csodákat tesz egy ilyen találkozás). Így nem ér senkit meglepetésként, hogy egy nehány leszólítós kedvű 35 és a halál közt lévő ősmami kéretlen tanácsaival és beszédes kedvével felzaklatott... (utólagos, "halottnak a csók" jó tanács magamnak: mosolygás, szemkontaktus kerülendő :-( )
Az egyszerűség kedvéért kiemelek egy példát. A helyszín: Szentenderi hév, zenét hallgatok. Leül velem szemben egy ránézésre 123 kilós, nem éppen szemetgyönyörködtető debella (sic!), csapzott hajjal, két darab (egyébként tündéri) kölökkel. Imádom a gyerekeket, ezért amikor látom hogy kaphatóak a beszélgetésre (megszólítanak), kiveszem a füldugót a fejemből és őszinte élvezettel beszélgetek pónikról, kisautókról és anyáról, aki nem engedte meg a kisebbik gyerkőcnek, hogy csokit egyen ebéd után. Persze anyuka is beszáll a diskurzusba, először pár semleges szót váltunk. (Önjellemzésre szolgáló topmondataim, imígyen hangoznak: Egyetemista vagyok az ELTE magyar-töri szakán, tanár leszek, 4 éve élünk együtt a Kedvesemmel és nemsokára szeretnénk babát). Ő is beszélt egy két szót magáról (pontosabban a szülésről és a gyerekekről :D), s aztán rövid intermezzót követően elkezdődött a rémálom... Így két perc ismerettség alatt a következőket tudhattam meg:
1. Szoptatnom kell különben a leendő gyerekem egy lelkisérült nyomorék lesz. Tápszeres baba=megmérgezett baba=csapnivaló anyuka.
2. Terhességem alatt zabálni kell, mert ha egy percet is önzőségből (!) magamra és az alkatomra figyelek, akkor a gyerek alultáplált lesz (megjegyezte hogy én magam is alultápláltnak tűnök és persze vérszegénynek is = egészséges gyereket ezen hibák helyrehozásával hozhatok csak a világra).
3. Az Ő szoptatási módszerét, mellrehelyezésről, fejésről és a nyilvános szoptatásról alkotott véleményét. (Itt megjegyezném, hogy egy olyan nő, aki még nem szült, a szoptatást nem kezeli annyira lazán, mint aki már a sűrűjében evickél... Ezt érdemes fejben tartania azoknak is, akik a gyermektelen barátnőjüknek mesélnének nagy slunggal a hogyan-mikéntről-és sebes bimbókról)
4. Dúlákról, bábákról, Geréb Ágnesről és az otthonszülés csodájáról. A kórházat megismerhettem úgy, mint a születés barbarizálásának helyszínét továbbá mint megtudtam a valójában Tündérhez hasonlítható nőgyógyászom (későbbi szülészorvosom) egy hentes.
5. Mesélt a szexről is. Véleménye szerint nem kell túl nagy jelentőséget adni neki, mert a hangsúlyok eltolódnak, és teljesen természetes ha "anyu és apu" 2-3 havonta szexel. :D
Az utolsó passzusnál elbúcsúztam és leszálltam.
A következő érzések kerítettek hatalmukba:
1. NEM AKAROK SOHA DE SOHA DE SOHA DE SOHA GYEREKET!
2. Mi van akkor ha én is ilyen leszek mint ez a nő?
-Komoly (ön)lelkizős-munkával küzdöttem csak le az ősanyával szerzett első tapasztalatomat.
A 2. kör
A második találkozás kismamaságom alatt jött el. Mivel nagyon viszontagságos volt az első 6 hónapom az állandó hányás miatt, ezért sok időt töltöttem kórházban és orvosnál. Többször kiszáradtam, volt hogy be is fektettek. Az ún. terhességi vészes hányás nagyon kevés nőnél fordul elő, és a hormonok felelősek érte. Afféle válaszreakció, olyasmi mint amikor valaki kismamaként kívánós. Én 10-15-ször hánytam per nap, szóval korántsem éreztem magam valami jól a bőrömben.
Felmerült bennem a kérdés, hogy ez árt- e a babának, lévén szinte semmi nem maradt meg bennem, és a 6. hónapig 10 kilót fogytam... Az orvosom azt mondta, hogy semmi baja nem lesz a csöpségnek, mert ő elveszi azt a szervezetemből, ami neki kell. Szerencsére a terhesvitamin amit szedtem (hipp natal), folyékony állagú volt, gyümölcslére hasonlított az íze, és szinte mindig megmaradt bennem, szóval még ha űrültek is a vitaminraktáraim, a picikém mindent el tudott magának szívni.
De miért mondom ezt el?
Hát nyilván azért, mert itt is volt olyan némber, aki megtalált az olyan ténymegállapításaival, mint:
1. Nem lesz egészséges méretű a babám.
2. Nem fejlődik rendesen az idegrendszere, fogyatékos lesz.
3. Koraszülött lesz.
4. Elvetélek.
5. Önző vagyok, és biztos azért nem eszem, hogy jó alakom legyen. (Aki ezt mondta, az hozzáfűzte, hogy biztos programozott császárral akarok szülni :D) Kieg.: Programozott császár: Amikor a nők a szülés időpontja előtt kb. 1 hónappal megcsászároztatják magukat. Ennek az az oka, hogy az utolsó hónapban nő a legtöbbet a pocak, s ha ezt nem várják ki, és megszülesztik előbb az anyukát, a nő teste hamarabb visszaalakul. Általában szupermodellek élnek ezzel a módszerrel, hogy mihamarabb visszatérhessenek a munkájukhoz.
Amit okozott bennem a szurkálódás:
Elbizonytalanodtam, elcseszettnek éreztem magamat, és nem értettem miért pont én nem tudom megadni a gyerekemnek azt amire szüksége van. Nem feltételeztem (még mindig) hogy egy olyan típusú nővel találkoztam aki attól érzi magát többnek hogy becsmérel más anyukákat. Az energiavámpírságuk csak később vált tudatossá...
A 3. kör
Miután megszületett a lányom. Kb. második napomat tölthettem a Margit kórházban, mikor is elkövettem azt a nagy hibát, hogy a reggelimet nem a szobám nyugalmában költöttem el, hanem kiültem a közös asztalhoz, gondolván jó móka lesz sajgó gátsebbel kórházi széken szenvedve, de legalább társaságban örülni egy kancsónyi (cikória) tejeskávénak. Hát nem volt jó móka. Az 5 főből kettő ősanya volt. Az egyik azt ecsetelte hogy hülye az az anya aki hagyja a csecsemős nővéreknek hogy tápszert meg cukros vizet adjanak a babájuknak ( nem minden kisbaba tud rögtön rendesen enni, illetvee nem minden anyának lesz rögtön teje, s ezért adnak a nővérek cukros vizet/és vagy tápszert. Ha elmulasztják a babának véres lesz a pisije, aluszékony lesz...stb, ami nyilvánvalóan rosszabb mint a két korty cukrosvíz). Szóval már éreztem magamban, hogy ez megint ilyen lélekbetaposós beszélgetés lesz, ahol megtudhatom, hogy már most mennyi mindent csesztem el... Mikor rákezdett az egyikőjük, hogy mekkora "szemetek" a nővérkék (akik amúgy nagyon lelkiismeretesek és kimondottan kedvesek voltak), és hogy nem értenek a munkájukhoz (amit nyilván ők sokkal jobban csinálnának :D) akkor mondtam, hogy köszike, de én most lépek (egy nagy bögre tejeskávé kíséretében).
A 4. kör
Ez egy soha véget nem érő harc. Ahogy az ember kilép a nagyvilágba az újszülöttjével rögtön összetalálkozik számtalan olyan ismeretlennel akik baromira úgy érzik hogy nekik valamit szólniuk/kérdezniük/tényként közölniük kell. Ezért fel kell, hogy vértezd magad.
Példa: "Szopik még ez a gyerek?"; "Vékonynak tűnik ez a gyerek"; "Elhízottnak tűnik, nem eteted túl?"; "Tápszeres, igaz?"- lesajnáló mosoly opcionális;
És persze ha szóbaelegyedsz, és szóbajön bármi, amibe kapaszkodhatnak, akkor Neked annyi.
Példa: Hozzátáplálásról beszélsz, és arról, hogy a legújabb kutatási eredmények szerint már kell gluténtartalmú ételt is adni a picikéknek, mondjuk 6-7 hónapos kortól. Biztos lesz egy sztorija, ahol a kisbaba minimum anafilaxiás sokkot kapott, vagy meghalt, amiért a felelőtlen anyja a gyerMek főzelékét rántással sűrítette be...
Nincs több kör, életed végéig elkísérnek az okos-anyák, a szuperanyuk, az ősanyák. Akik mindent jobban tudnak, mindent BIObban készítenek mint Te és (egyszer valahol olvastam ez frappáns lesz-->) omega3 van a tejükben is...
Azt mondhatom jó tanácsként, hogy hallgass az anyai ösztöneidre, szeresd a gyerkőcöd és minden oké lesz.
De tudom azt, hogy ezt úgy sem mindig fogod tudni megtenni. Úgy is lesznek napok, amikor elszontyolodsz, és úgy érzed kudarcot vallasz. Vagy lesznek esetek, amikor úgy véled, rossz döntést hoztál. Simán előfordul majd, hogy elbizonytalanítanak a parasztok... A lényeg hogy azt mindig tudd, hogy ha SZERETED a babádat, és a lehető legtöbbet megteszel érte, ami erődből telik, akkor JÓ ANYA vagy, még akkor is, ha más kivetíti Rád a saját zsenialitását.
.jpg)
Mivel egy bébi ciklikusan éli mindennapjait (tehát jó esetben van benne valami rendszer), ezért érdemes megfigyelni, hogy mikor maradnak ki fél-1 órák amikor Neked semmi dolgod nincs. Ilyen a mi esetünkben például kétszer van. Egyszer 10-és 12 óra között és egyszer 16- és 17.30 között. Ezek a kis alvós ideje. Ilyenkor logikus úgy alakítani a napot, hogy a háztartás feladatai a gyerek ébrenléte alatt elkészüljenek (legalább nagyjából) és akkor marad idő minden másra :-) Reggel ha nem túl koránkelő a pici és mondjuk 7-kor ébred, Te már nyugodtan kelj fel 6-kor, igyál egy jó kávét, készítsd elő az ebédet, és ami csörömpölés nélkül összehozható a háztartás feladataiból (pl mosás, vasalás), azt végezd el... Ugyanígy míg a gyerek fönt van, két dalolászás közt, dobd össze az ebédet, vagy teregess ki :). Az okosok azt mondják, hogy be lehet vonni a gyereket a takarításba, ez azért nem mindig van így, de ha főzés közben adsz neki egy tálat és egy fakanalat hogy "segítsen főzni", abból nagy káosz nem sül ki :D
Egyből Rubint Réka jutott eszedbe, igaz? Ha nem is kedveled, ne kapj frászt! :)
